Helyszínjáték Poem by Szabolcs Várady

1

Onnan: a Gellérthegy.
Igaz, a gyárkéménnyel,
igaz, szobrostul,
de mégiscsak.

2

Amonnan: jobbról
a holtág-függőfolyosó
az emelet
magánlakás korából,
szemközt az átlátszatlan
lépcsőházablakok,
balról a hámló tűzfal,
bent a beázás bűze.

3

Lépcsőt
fontolgattak, csigalépcsőt
a kis szobába,
amelyik egyszer,
arra ébredt, a fény
úgy dől be rajta:
arany akvárium lett,
lebegtek
az akkor még csak egy ágyon.

4

A kastély parkját
mintha örök szél fújná.
Örvénylenek a fák,
lombtajték hánykolódik,
borzongó verőfényben
verdes a déli bástya
ablaka.

5

Ablak - kitárva télen,
tódult a füst ki,
holdtalan égbe foszlott.
Szétszéledtek. Maradtak
a túltelt hamutartók,
kiürült üvegek.

6

Itt maradsz
egy-két napig, egy hétig,
kalandozol
a park ösvényein,
hirtelen fényű tisztás
hív, és szünetlen
a lomblobogás körötted,
most a déli harangszó
foszlányaival, most
a toronyszoba ablakában.

7

Nem tudott elaludni,
ébren se volt már
a rákattant sötétben,
mikor a tér kilobban,
képek és néma hangok
szabad csereberéje
kezdetét veszi, csak most
a rebbenékeny elemek
nem tudtak összeállni.

8

Kilépsz
¬a boltívek alól
a déli nap káprázatába,
elindulsz
megmártózni
a szélkavarta erdő
lombmorajában -
¬
9

Nem épült meg
a szoba üvegfallal
s hozzá a csigalépcső.
Helyette belefogtak
a szűk utcában,
azon a gazos telken
- ha tudták volna,
milyen keserves négy év
megy rá az életükből:
az évek a nagy szobában,
ahonnan ¬-

10

és bokádnál
a cserje szélén túl
a fű apálya,
és ott
a levélhullámtaraj
mintha a felhőn
porlana szét,
sziklán a hab,
napszikráztatta tollú
madárraj permetévé…